Tudatmódosító szerek a pszichoterápia szolgálatában
Tíz órás utazás önmagad mélyére.
Te elindulnál?
Lenéznél, ha valaki fogná a kezed?
Milyen messzire mennél el
magaddal, magadért?
"A drog rossz, értem?" - vagy mégsem?
E hónapban lett 35 éves a MAPS (Multidisciplinary Association for Psychedelic Studies). Az amerikai non-profit szervezet a jelenleg kábítószer kategóriába sorolt illegális hallucinogén szerek gyógyszerként való alkalmazását vizsgálja. Klinikai vizsgálatok elvégzésével és elemzésével akar jogi felhatalmazást szerezni többek között az LSD és az MDMA (ecstasy hatóanyaga) pszichoterápiás használatára. Ez a tevékenység nem egyenlő a szerek teljeskörű legalizálásával: céljuk, hogy csak kontrollált körülmények között, arra speciálisan képzett pszichoterapeuták vezetésével legyen elérhető a 8-10 órás pszichedelikus élmény. Nem ők az egyedüliek, akik visszanyúlnak az évtizedek óta tiltott szerekhez, többek között a John Hopkins Egyetem és az Imperial College London is kutatóintézetet nyitott a szakterület tanulmányozására. Rick Doblin, a MAPS alapítója 2023-ra jósolja az első hatósági engedélyt.
PTSD, depresszió, szorongás, függőség… rengeteg mentális betegségre nyújthatnak megoldást ezek a hatóanyagok. Mindegyik a szenvedés egy-egy arca, amely valamilyen a lelki fájdalomból ered. A gyökerük azonban sokszor nem hozzáférhető hétköznapi mentális állapotban, mert a tudatos elme védekezésképp lezár. A pszichotikumok ezt a zárat oldják fel: „látomásokat [látsz], amik összekapcsolnak az igazi léteddel, és látod azokat a fájdalmakat, amiktől menekülni akarsz, és azt is látod, hogy elég egész vagy, és hogy alapvetően ember vagy, és hogy nem kell menekülni semmitől. […] Ez nem egy varázsvalami, de a jó kezekben a jó körülmények között megdöbbentő sikerrel tud járni ez a munka.” – mondta Dr. Máté Gábor a Drogriporternek az ayahuaskával végzett munkája kapcsán. A szenvedés forrása pszichotikummal meglátogatható, majd szakember segítségével, biztonságos környezetben lehetőség nyílik újraértelmezni az eseményeket, áthangolni az érzéseket.
Lehetőség és veszély
A pszichiáter által tapasztalt hatás nem csak feltételezésen alapul. Az agykutatók, neurobiológusok az agyműködés feltérképezésének egyik módszereként tekintenek a pszichedelikumokra. Amanda Feidling, a Beckley Foundation Igazgatója számolt be a Drogriporternek arról, mit találtak, mikor LSD hatása alatt állókról koponya MRI felvételeket készítettek, így téve láthatóvá, mi történik a szervezetben. Ilyenkor „kikapcsol az ego, az agy alapállapotú hálózata, és az [agy] sokkal inkább különálló egységgé válik, amely olyan módon kommunikál, […] ami a rendes tudatállapotnál nem történik meg. Ez az egység érzetéhez vezet, amelyet a misztikusok is kifejezésre juttatnak. Közismert, hogy az agy alapállapotú hálózata különféle mentális zavarok esetén hiperaktív, olyan betegségeknél például, mint a depresszió. Így hát azt gondoltunk, ha le lehet ezt kapcsolni, […] nézzük meg, lehet-e használni a depresszió kezelésére. [A használatuk] hihetetlenül értékesnek mutatkozott a gyógyulási folyamatban.”
Jelenleg a hallucinogénekre tiltott drogokként tekint a világ, hivatalosan nem vásárolhatók, használatuk büntetendő. Megítélésük ennek ellenére igen változatos a társadalmakban, hiszen régóta használ az emberiség növényi részeket szakrális utazáshoz, szertartásokhoz (pl. ayahuasca, meszkalin-kaktuszok, igoba, varázsgomba, marihuána). A mesterséges tudattágító hatású szerek csak a 20. század elején jelentek meg a korai gyógyszeripar termékeiként (MDMA: 1912, LSD: 1938). Ez és a pszichológia területének hirtelen fejlődése nyitottak először ajtót a pszichedelikumok tudományos vizsgálatára. Az ötvenes-hatvanas években izgalmas eredményekkel kecsegtető kutatások zajlottak főként az USA-ban. Ám ahogy a szerek kikerültek a laboratóriumokból, az ellenkultúra – többek között a vietnami háborút ellenző mozgalmak – kezdték használni. Válaszlépésként az amerikai kormány a hatvanas években betiltotta őket. Az ENSZ 1971-ben rendelkezett ugyanígy (pszichotróp anyagokról szóló egyezmény). A változások hozták a tudományos vizsgálódások lezárását is. Csak a ’90-es években indultak el újra a kutatások, ekkor már a modern, standardizált klinikai kutatási irányelveknek megfelelően.
A PTSD-ről
A poszttraumás stressz-betegség leginkább traumatizált, visszailleszkedni képtelen katonák történeteiből ismert. A probléma azonban sokkal gyakoribb, azoknál is kialakulhat, akik nem járták meg a háborút.
Hogy aktuális legyek, a karantén, egy bizonytalan élethelyzet, egy rosszabb kórházi élmény is elegendő a kialakulásához (ha ez érdekel részletesebben, ajánlom Perczel-Forintos Dóra a COVID-19 pszichés hatásairól szóló tanulmányát). Bárkit érinthet, nem kell hozzá nagyon speciális körülmény. Bármilyen életesemény kiválthatja, amely az adott személynek olyan stresszt okozott, amellyel nem tudott megbírkózni.
Ennek a megakadásnak az egyik megjelenési formája a PTSD (a trauma más mentális betegséget is kialakíthat, nem csak PTSD-t). Az amerikai PTSD Központ szerint férfiak 4, a nők 10%-a szenved ettől a betegségtől legalább egyszer élete során (az amerikai lakosság körében végezték a felmérést).
A MAPS több pszichoaktív anyag vizsgálatával is foglalkozik (többek között orvosi marihuána, MDMA, LSD, ibogain, ayahuasca). A továbbiakban a PTSD-sekkel folytatott MDMA kutatásukat mutatom be.
Klinikai kutatás
Az embereken folytatott kísérleti folyamat első lépése (1-es fázis) során egészséges önkéntesek részvételével gyűjtöttek adatokat a hatóanyag szervezetre gyakorolt hatásáról, az adagolásáról, a felszívódásról és a kiürülésről, az esetleges mellékhatásokról. Mivel a tapasztalt előny-kockázati arány meggyőző volt, a kísérlet a 2-es fázisba léphetett. Ennek során kis létszámú betegcsoporton vizsgálták, hogy az MDMA valóban alkalmas-e a betegség gyógyítására (hiszen az egy dolog, hogy nem árt, a következő kérdés az, hogy használatából származik-e előnye a betegeknek). Ebben a szakaszban pontosítják az adagolás mértékét is.
2016-ra zárultak le a 2-es fázisú vizsgálataik, melyek az Egyesült Államokban, Kanadában és Izraelben zajlottak, összesen 107 beteg részvételével. A vizsgálat hossza három és fél hónap volt. Ez idő alatt összesen 12 (integratív szemléletű) terápiás ülésen és 3 MDMA vagy placebo kezelésen estek át a betegek az alábbi rend szerint:
1. három előkészítő pszichoterápiás ülés,
2. MDMA vagy placebo kezelés,
3. három pszichoterápiás ülés,
4. MDMA vagy placebo kezelés,
5. három pszichoterápiás ülés,
6. MDMA vagy placebo kezelés,
7. három lezáró pszichoterápiás ülés.
A vizsgálat elején és végén, majd egy évvel később is felmérték a résztvevők állapotát. Az visszajelzések alapján:
– A placebo csoport résztvevői közül 23% gyógyult ki a betegségéből.
– Az MDMA csoportban ez az arány 56% volt a három és fél hónap végén.
– Ez a szám 61%-ra nőtt a vizsgálat utáni egy éves utánkövetés idejére.
– Akiknél az alapbetegség nem tűnt el, azok nagy része is jelentős tünetcsökkenésről számolt be.
Képzeld el, hogy te vagy az egyik, aki meggyógyult! Végre nem állsz mindig ugrásra készen. Az emlékbetörések, amik ellen eddig nem tudtál tenni semmit, nem lepnek meg az utcán, egy moziban. Nem kerülöd már az embereket, a neked veszélyesnek tűnő helyzeteket. Könnyebbé vált a munkába járás, az ismerkedés. Nem okoz gondot ellátni a feladataidat. Rémálmaid megszűntek, és sok év óta először alszol rémálmok nélkül, zavartalanul.
Mi következik?
Bár a részeredmények ígéretesek, a kutatásoknak még nincs vége. A kimagasló eredmény nyomán elindulhattak a 3-as fázis vizsgálatok, melyek jelenleg is futnak. Ezek már jóval nagyobb résztvevői létszámmal zajlanak. Most lehetőség nyílik arra, hogy szélesebb körű biztonságossági- és mellékhatásvizsgálatokat, illetve más gyógyszerekkel való összehasonlító vizsgálatokat végezzenek a kutatók. Lezárulásuk után az eredmények fényében lehet először az MDMA orvosi praxisban való engedélyezését kérni. Lezárultuk után a kiértékelés és a hivatalos engedélykérés is hónapokat, éveket vesz majd igénybe. Hogy ez mikor ér el Magyarországra, azt végképp csak találgatni lehet. De mindenképp figyelemre méltó eredmény, és már lehetőség is szívderítő, hogy emberek millióinak hozhatna tartós enyhülést ez a típusú ellátás.
Amire nagyon is szükség lenne. A mentális betegséggel élők száma évről-évre növekszik. Ráadásul ezek a betegségek sokszor halmozottan jelentkeznek. Rick Doblin (MAPS) szerint nem volt még olyan klinikai vizsgálati részvevőjük, akinek depressziója ne társult volna PTSD-vel. Jó hír viszont, hogy olyan betegük sem volt, akinek a kezelése során csak az egyik betegsége mutatott volna javulást (azaz ha a beteg depressziós mutatói javultak, javultak a PTSD-s tünetei is).
Miért fontos ez?
A KSH 2014-es felmérése szerint „a népesség negyedénél, a férfiak 20, a nők 30%-ánál figyelhetők meg depressziós tünetek, 3,5%-uk pedig a súlyos depresszió jeleit mutatja.” A magyar alkoholbetegek száma is a világranglisták élén áll. Családokat és generációkat megnyomorító állapotok ezek, amelyek jelenleg nagy százalékban élethosszig tartó gyógyszeres kezelést igényelnek.
Sok esetben a beteg el sem jut orvoshoz. Az is előfordul, hogy nem reagál az elérhető kezelésekre, évekig, akár évtizedekig keresgél, próbálgatja az újabb és újabb gyógyszereket, adagolásokat. Letenni a régit, majd felépíteni az új kezelést hónapok munkája, és addig is túl kell élni a mindennapokat. A jelenleg elérhető, államilag finanszírozott ellátás korlátait, illetve, hogy a beteg anyagi helyzete milyen mértékben befolyásolja lehetőségeit, még meg sem említettem. A betegnek és a környezetének is hihetetlenül nehéz folyamat ez.
Egyelőre. Új lehetőségek nyílhatnak meg, ha a ma még tiltott szerek pszichoterápiás használata zöld utat kap a hatóságoktól. A pszichedelikumok csak eszközök. Alkalmazásuk módjában áll, hogy ártanak-e vagy használnak, ugyanúgy, mint minden jelenleg engedélyezett gyógyszer.
