Magazin

Orvosistenek?

Az orvos csalhatatlan.

Sámán, füvesasszony, gyógyító pap, orvos. Sok néven nevezték a történelem során az egyik legrégibb hivatást, amit mindig is tisztelet és megbecsülés övezett (a betegek részéről legalábbis). Aki volt már gyenge, kiszolgáltatott, félt, tudja, milyen megkönnyebbülés átadni az irányítást valakinek, aki tudja a megoldást, aki elveszi a fájdalmat. Örök hála az orvosoknak, nővéreknek, ápolóknak, és az egyre fejlettebb gyógyítási megoldásoknak. Vitán felül álló kérdés a tudomány és az egészségügy fontossága és eredményei.

Ez a szinte vallásos áhitat a mai napig velünk él. A tudomány fejlődésével azonban egyre inkább megjelenik a széttagoltság a nyugati orvostudományban. A szakosodás pontosabbá, de egyben szűkebbé is teszi az orvosok látóterét. A saját területén kiváló orvos nem feltétlenül lát rá a többi szakterületre. Képtelenség is lenne mindent fejben tartani. Egyre részletesebben ismerik a testet, a funkciókat. Ezzel párhuzamosan egyre nehezebb látni az összképet, a teljes egész valahol elveszett.

Az orvos csalhatatlan?

– Mostantól kerülje a sportokat, a mozgást – mondta nekem egy orvos tíz éve egy gerincprobléma kapcsán.

– Milyen típusú sportokat? – kérdeztem.

– Mindet. Ne sportoljon egyáltalán – jött a magabiztos válasz. Először nevettem, de nem viccnek szánta. Ekkor voltam huszonöt.

Hazafelé menet felváltva tört rám a hitetlenkedés, a düh és a félelem. Akkor is felháborodtam volna, ha nyugdíjas koromban kapom ezt a választ, nemhogy huszonöt évesen. Ez most komoly?! És persze ott volt a másik, a jó állampolgár hang is a fejemben: ő az orvos, ő tudja jobban, búcsúzz el szépen a bringádtól, a túráktól, és tartsd be az utasításait. 

Nem mondom, hogy a világ legnagyobb sportembere voltam akkoriban, de a teljes tiltás letaglózott. Mert hát mi lesz, ha mindent betartok? Boldog és mozdulatlan élet a négy fal között, esetleg kinti tevékenység gyanánt egy piknikpléden heverészve?

Van, hogy csak ez marad, de éreztem, hogy az én esetemben ennyire azért nem nagy a baj. Visszanézve köszönet jár a doktor úrnak, a fordított pszichológia nagyon jól bevált. Egy ideig eltartott szavainak a hatása. Aztán átgondoltam a következő hatvan év terveit, és az ilyen fokú tétlenség nem szerepelt közöttük. És persze, mivel tiltva volt, egyre inkább fel is csigázott a dolog. Gondoltam, nézzük, mire vagyok képes! Mint kiderült, egész sokmindenre. Mint például egy London-Párizs biciklitúrára. Vagy egy önvédelmi edzőtábor teljesítésére.

Így jöttem rá szép lassan, hogy kételkedni ér.

A döntés

Nem érthet mindenki mindenhez. Ez nem baj, a specializálódásnak megvan a maga előnye. Ám ez egy olyan relatív új helyzet, amellyel számolnunk kell, ha a lehető legjobb döntést szeretnénk hozni. A mindentudó orvosistenek kora lejárt.

Döntésről beszélek, ami úgy gondolom, hogy mindenkinek jár. Nem elterjedt, és sokszor az orvosok által sem elfogadott gondolat. Az ilyen beteg problémás, mert sokat kérdez. Tudni akar, ami időigényes, és az állami ellátásban pont időből van nagyon kevés.

Kivételek persze mindig vannak. Meghajlok azok előtt az orvosok előtt, akik megtalálták a kapcsolódási pontokat szakképzettségük és más, akár alternatív területek között. Akiknek van türelmük és ismeretük kiegészítő terápiát vagy más szakembert javasolni. Akiknek nyitott gondolkodása további tanulásra sarkallta őket, és nem trónfosztásként, hanem szakmai belátással élik meg, ha valamit nem tudnak. Merthogy ők is léteznek, találkoztam már párral, és végtelen tisztelettel tekintek rájuk.

Dobozaink

A kételkedés korosztályos kérdés is. Szüleink, nagyszüleink generációjában egyszerűen nem volt helye a hatalom megkérdőjelezésének. De talán itt az idő, hogy újragondoljuk nézeteinket. Hiszen rólunk van szó!

A példám esetében az orvos vagy nem tudott a további lehetőségekről, vagy éppen nem volt kedve, ereje megosztani velem. De idő kellett, mire ez egyáltalán eszembe jutott. Létezett a fejemben egy orvosdoboz, és mivel azt sem tudtam, hogy létezik, nem láttam ki belőle. Készpénznek vettem, ami elhangzott.

Az orvosi szakvélemény egyfajta hatalom. Nemcsak kimondott szó: a diagnózist pontos kódszámmal, papírra vetve, aláírva, pecséttel ellátva kapjuk kézhez. Ennél hivatalosabb megerősítést nehéz elképzelni. Ez persze elengedhetetlen, a gyógyulás első fontos lépése, de könnyen egy erős, mentális stigmává válhat, ha nem vagyunk résen.

Nem azt mondom, hogy menjünk szembe a gyógyszerezéssel, a kezelési tervvel. Nem is azt, hogy képezzük ki magunkat online, hogy keresztkérdéseket tegyünk fel az orvosnak és akadékoskodjunk. De eljöhet az a pont, aminél azt érzi az ember, hogy valami nem stimmel. Jártál már úgy, hogy hiányosnak, ésszerűtlennek vagy be nem tarthatónak tűnt az utasítás?

Már az nagy segítség lehet, ha az előírt kezelést kiegészítjük. Az én esetemben a speciális gyógytorna, majd az erősítés segített. Semmi különöset nem kellett tennem ahhoz, hogy sokkal jobban legyek. Sok orvos biztosan el is mondja mindezt, az enyém akkor épp nem tette.

Hiszem, hogy ezekben a helyzetekben gondolkodni ér. Érdemes kicsit megállni és végiggondolni a dolgokat ilyenkor. Utánajárni, hogy tényleg nincs-e más út. Persze az is lehet, hogy nincs. Akkor legalább tudjuk, és nem kényszeredett belenyugvással, hanem józan ésszel fogadhatjuk el az adott helyzetet. De az is lehet, hogy rátalálunk valamire.

Te vagy a felelős

Nehéz, ha nem lehetetlen kihasználni a test egészében, az összefüggésekben rejlő lehetőségeket. De annyi mindent felfedeztek már! Annyi minden elérhető! Az új ismeretek nehezen kerülnek be a már bevált módszerek közé, de ettől még nem biztos, hogy kevesebbet érnek. Alapos utánajárással és józan mérlegeléssel kell eljárnunk, de nem lehetetlen olyan segítséget találni, ami valóban megfelel igényeinknek, vagy segítő módon egészíti ki a hagyományos kezelést, és támogatja gyógyulásunkat.

Az orvosnak az a dolga, hogy minél több beteget ellásson. Neki aktuálisan megoldandó feladata van, munkája, neked viszont ez az egy életed (legalábbis ebben a testben biztosan). Megteszi, amit tud, de neki is lehet rossz napja, lehet fáradt, járhat máshol az esze. Lehetsz aznap az ötvenedik betege, akinek már se kedve, se ereje bővebb tanácsot adni. Lehet, hogy harminc órája van talpon, ki tudja, ma az egészségügyben nagyon nagy a terhelés.

Amint útnak ereszt, az ő dolga véget ért. A tiéd pedig elkezdődik.

Te vagy az igazi felelős önmagadért.

Neked kell végül a következményekkel élned.

Vigyázz magadra!

2 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *