A bölcsész és a sport: önvédelem
Élménybeszámoló nem titkoltan motivációs szándékkal, ha már újra kinyílt a világ.
Mozdulj meg!
Önvédelemre és funkcionális edzésre járok rendszeresen, és alkalomadtán, ha úgy alakul, szívesen biciklizek és túrázok.
Ma az önvédelmes tapasztalataimat osztom meg veletek.
Én és a sport
Sosem voltam semmilyen sportközösségnek a tagja. Eleve csak az egyetem után kerültem igazán kapcsolatba a sporttal. Addig kizárólag a bulizós, kocsmázós, koncertre járós vonalat képviseltem, eszembe sem jutott megmozdulni. Az irodában töltött hetek alatt azonban lassan felfedeztem magamban a természet iránti vágyakozást, a városon kívüli élet hiányát. Így először a bringázás és a túrázás szólított meg. A városban azóta is sokszor közlekedek bicajjal, szabadság alatt legtöbbször beillesztünk legalább egy-egy tekerős napot. A barátaimmal évek óta gyűjtjük a Kéktúra pecséteket (már 755 km megvan!). Négy éve találtam rá a funkcionális edzésre, ami azóta is megunhatatlan számomra.
Felismerni az igényt
Bár a végletekig le tud fárasztani bármelyik mozgásforma, rájöttem egy idő után, hogy a bennem rejlő agressziót nem tudom levezetni. Tagadhatatlanul van bennem valaki, aki időnként kiabálna, ütne, rúgna, dühöngene. Ezzel nincs is semmi baj. A baj ott kezdődik, ha elnyomjuk őket, vagy megpróbálunk nem foglalkozni velük. Ez ideig-óráig működhet, de a végtelenségig nem lehet így élni. Ilyenkor szokott egyszercsak elszakadni a cérna.
Az agressziót nem tudtam, nem is akartam megélni a hétköznapokban, de éreztem, hogy valahogy utat kellene engednem neki.
Na de hogyan és hol?
Végül az önvédelemben találtam meg a számomra tökéletes megoldást.
Fürti és Ildi önvédelmi óráira 2018 novemberében találtam rá.
Az itt elsajátítható tudás egy általuk összeválogatott, sokféle küzdősportból építkező ismeretanyag. Többféle stílusból válogatták ki a legegyszerűbb, leghatékonyabb technikákat, hogy egy támadási helyzetben megoldási lehetőséget nyújthassanak mindenkinek, korra és nemre való tekintet nélkül.
Önvédelem – a kezdetek
Az első hat hónapban női önvédelmi órákra jártam, ami kifejezetten lányoknak szól, csak csajok edzünk egymás között.
Nem vagyok túl bonyolult nő, a sportokban is csípem az egyszerűséget. És van-e egyszerűbb annál, minthogy megpróbálod túlélni a tatamin töltött másfél órát? Semmi divat, semmi dizájn, egy cicanaci és egy kinyúlt póló elég. Úgyis megrángatják, elszakítják, ehhez nem kell márkás edzőruha. Cipőre sem kell költeni, mezítláb dolgozunk.
Az alapozó erőnléti blokkban bemelegítünk, majd alap(nak tűnő) feladatokat próbálunk meg minél fájdalommentesebben végrehajtani. Elsőre viccesnek tűnhet, hogy gurulunk, esünk, kúszunk-mászunk. De ha jobban belegondolsz, te hány éves korodban bukfenceztél utoljára? Próbálj csak meg egyet otthon a szőnyegen! Hát nem olyan lesz, mint ahogy azt elképzeled! Én a mai napig szédülök tőle (főleg most, hogy az elmúlt egy évben kimaradt az edzés).
Ezután egymáson gyakoroljuk az ütéseket és rúgásokat. Nem imitáljuk a mozdulatokat. Védőpárnákat használunk, így teljes erőből dolgozunk. Nekem ez a kedvencem, mert itt tudom leginkább levezetni az agressziót. Teljesen át tudom adni magam a mozdulatnak, minden erőmet bele tudom adni. Jó látni, mire vagyok képes. Egyre pontosabb és erősebb vagyok, mégsem bántok vele senkit. Sok lánynak nagy élmény az első pár óra, általában mindenki tud mondani valakit, akit egy nehezebb nap után a párna helyére képzel.
Végül különféle támadási helyzetekből való szabadulási módokat, technikákat veszünk végig. Sajnos ritkán találkozom olyanokkal, akinek nincs rossz élménye. Akinek van, vagy egyszerűen csak szégyenlősebb, annak kifejezetten hasznos lehet, ha először biztonságos közegben, fiúk jelenléte nélkül tudja kipróbálni magát. Ha komolyra is fordul a téma (pl. erőszak kísérlet), nagyon jókat tudunk röhögni a tatamin való kúszás-mászás, lihegés közben. Jólesik megtörni a helyzet komorságát.
Ami kifejezetten tetszik, hogy nem csak fizikai, hanem lelki felkészítés is zajlik. Szólalj fel, szólalj meg, kiabálj, kérj segítséget! A lényeg, hogy csinálj valamit! Megintcsak egy kísérlet: épp ahol olvasod ezt, el tudod képzelni, hogy most azonnal teljes erődből kiabálni kezdesz?
Önvédelem – az elhatározás
Négy hónappal később, 2019 februárjában találtam ki, hogy elmegyek az augusztusi edzőtáborba. Ez egy héten keresztül napi 2 x 3.5 óra edzést jelent. A cél a tábor méltósággal való teljesítése volt (azaz ne jöjjek haza sírva, és minden nap részt vegyek az edzéseken). Gyorsan be is fizettem a részvételi díjat, hogy ne legyen visszaút. Május környékén nyergeltem át a női órákról a haladó órákra.
Az órák felépítése ugyanaz, mint a női óráké, csak itt nem másfél, hanem két órás egy edzés, fiúk és lányok is részt vesznek, és haladó technikákat tanulunk. Git viselünk, a tudásszintet az övek színe jelzi, saját övvizsga rendszerben haladunk előre. Ez a tábor előszobája.
Nem csak fizikai kihívást láttam a dologban. Sok időbe telt, mire lemerészkedtem az első órámra egyedül. Végülis az jól sült el. De hogy egy hetet bevállaljak nagyjából ismeretlenek között? Az öltözőben jövet-menet váltott pár szón kívül még nem beszéltem senkivel.
Végül belevágtam, mert szerettem volna olyasmit csinálni, ami kívül esik teljesen a komfortzónámon.
Önvédelem – az edzőtábor
Akkor igen nagy kihívásnak tűnt, utólag örömmel mondom: ennél jobbat ki sem találhattam volna. Végtelenül egyszerű és mégis hatalmas tanulságokkal tértem haza. Olyanokkal, amiket mindenhol hallani – csak hát kevesen tanulnak abból, amit más mond. Amint átéled, megtapasztalod, egyértelművé válnak.
Felkészültetek?
1. A SPORT JÓ!
Mozogni jó, elfáradni jó, odatenni magad jó! Örömmel tölt el, hogy képes vagyok rá! Persze fárasztó, sokkal fárasztóbb, mint nem csinálni semmit. Viszont érzem, hogy élek.
Az is kiderült, hogy jóval többet bírok, mint hittem. Mind fizikailag, mind mentálisan. Ilyen kiegyensúlyozott nem voltam még soha életemben, mint ezen a héten.
Általában felesleges gondolatmenetek, aggodalmak töltik el az agyam, a múltba vagy a jövőbe kalandozok. Az “itt és most”-ban maradás nehézséget okoz. Egy pillanatra nem figyelek oda, és már agyalok is. Kevés helyzet tud akár csak rövidebb időre is kizökkenteni a belső mókuskerékből.
A tábor ki tudott. Olyan külső-belső terhelést adott, hogy egyszerűen sem időm, sem energiám nem maradt másra. Fáradt voltam, mégis koncentrált. A jelenhez minden energiámra szükségem volt. Ennél nagyobb flow élményt elképzelni sem tudok.
Közelebb hozott magamhoz. Elégedetté tett a teljesítményem, és meg is tudtam élni ezt az érzést. Hallottam már róla korábban, pontosan tudom, mikor érek el olyan dolgot az életben, amikor elégedettnek kellene lennem.
Tudom, de sosem tudok belehelyezkedni. Nem élem át. Megvan a cél, szuper, pipa, mehetünk tovább – eddig így voltam a sikereimmel. A tábor végére kicsit megbarátkoztunk egymással, az elégedettség és én.
2. A SPORTKÖZÖSSÉG JÓ!
Ha tudtam volna, mit tud adni egy igazán jó sportközösség, már rég bekopogtattam volna a terem ajtaján. Rengeteg korosztály, személyiség, világnézet találkozik itt – és egyik sem számít, ahogy elkezdődik az edzés.
Alkatunk, testünk sokfélesége, sérüléseink, tudásszintünk sem fontos. Ha kicsi vagy, azzal dolgozol, ha nagy, azzal. Ha egy sérülés miatt valami nem megy, mindig van B terv. Mindent meg lehet oldani, csak ki kell találni, hogyan.
Nincs ítélkezés, csak közös munka és cél. Van egy mindent vezérlő, tiszta elv, ami egyszerűen nem ad teret másnak: a tanulás. A sajátunk és a másik haladása egyaránt fontos. A segítő szándék, a gyengébbek segítése alapelv. Kezdőként ennek elmondhatatlanul nagy hasznát vettem, és már látom, hogy haladóként az utánam érkezőknek fogom majd ezt visszaadni.
Ebben a térben csupa jó dolgok jönnek létre: elfogadás, bajtársiasság, nyitottság, önzetlenség, fejlődés…
Élvezzük a közösség egyszerű és mégis gyönyörű érzését. Erre a legszebb példám, amikor a napi 7 óra edzés után este azért még kimentünk a rétre röplabdázni egy órácskára. Csak úgy, szórakozásból, hogy együtt legyünk.
Méltóságot tanultam, és újra egy kis hitet találtam az emberekben. Ezt nagyon köszönöm, mert igencsak rám fért. Megkoptak bennem a nagyvárosi mindennapokban. Könnyű elveszni a fagyott, üres közönyben, az utcán repkedő beszólogatásokban, a buszon egymás mellett mereven elbámuló arcokban, és egyre nehezebb az embert látni a vadidegenekben.
Úgy érzem, sikerült visszakapnom ebből valamennyit ebben a közösségben, és még mindig sikerül egy-egy edzés után is kicsit jobbá lennem. Valakitől mindig kapok egy kis útravalót.
3. NÉHA SZEMBE KELL NÉZNI ÖNMAGADDAL!
Kénytelen voltam a terhelés alatt számot vetni határaimmal, lehetőségeimmel, reakcióimmal. Érdekességképp kipróbálhattam a kardot és a botot is, amik kifejezetten szórakoztató élmények voltak. Azt gondolnánk, az eszközhasználó ember szintet egy ideje már elérte a civilizációnk, de bizonyos szituációkban ez mégsem olyan biztos… 🙂
Nagy tanulság volt számomra a szokásos napi 7 órás edzés utáni bónusz 3 órás éjszakai edzés. A tábor melletti erdős területen kellett párban átjutnunk. Nem lehetett tudni, milyen helyzetek várnak ránk. Bár tudtam, hogy semmi bajom nem eshet, a képzeletem mégis mindent felnagyított a sötétben. Egy perc alatt nagyon magas stresszállapotba jutottam, így teljesen elfáradtam, mire az éles helyzetre került a sor.
Milyen gyakori ez a mindennapokban is, hogy nem a valódi, hanem a magunknak kitalált sárkányokkal harcolunk! Energiát pazarlunk a képzeletünkkel, gondolatainkkal vívott csatákra… felesleges köröket futunk, így a valódi nehézségekre sokkal kevesebb energia jut.
Érdekes volt látni a különféle stresszkezelő technikákat is: a nap levezetéseképp volt, aki sírással engedte ki a gőzt, volt, aki alvással. Volt, akinek hajnalig be nem állt a szája. Volt, aki inkább elcsendesedett, és egyedül akart lenni. De akármelyiket is alkalmaztuk, itt nem lehetett kamuzni, szépíteni. A hirtelen kialakult helyzetekre adott ösztönös reakcióink nagyon sokat elárultak rólunk, elsősorban saját magunknak.
Hajnal a tábor melletti stégen – meditáció előtt
4. ÉLD MEG ÉS ÜNNEPELD A FEJLŐDÉSED!
A hét utolsó két napján voltak az övvizsgák. Csodálatos élmény volt végignézni a többiek bemutatóját. Az előző napok még a tőlem legkülönbözőbb emberhez is közel hoztak, közösnek éreztem a feladatot, átéltem a nagyságát és ünnepélyességét. Izgultam mindenkiért egytől-egyig.
Olyan páros tevékenység ez, ahol a siker a vizsgázón és a társán is múlik, de a jutalom csak a vizsgázóé. Ez is a másik önzetlen segítésének szép példája.
Az ünnep, az oklevél és az új öv átadása végtelenül megható volt. Adott egy színes, amúgy bárhol megvásárolható öv – és mégis micsoda jelentőséggel bír! Ki kell érdemelni munkával, ráfordított idővel és türelmes gyakorlással. A magasabb övfokozatok esetén akár több éves munka is megelőz egy-egy vizsgát. Jutalomképp végül át lehet venni és derékra kötni az új színt, a tudás, a fáradozás jelképét.
Önvédelem – jelen
A tábor mint motiváció bejött.
Fél év múlva, 2019 decemberében sikeres övvizsgát mutattam be (6. kyu).
Most a karantén utáni nyitásnak hála már épp visszatértem, jelenleg az időbeosztásom miatt épp magánedzés formájában járok Ildihez, és a reménybeli második övvizsgán jár az eszem (5. kyu).
És te mi jót csináltsz? Mozgásra fel!
Búcsúzóul egy kis betekintés az edzésekbe:
