Penna

Képekről szavak

Kovács Orsi: 

Van, hogy annyi szomorúság tud bennem lenni, hogy néha úgy képzelem: ha szét tudnám feszíteni a mellkasom, annyi fekete madár repülne ki belőle, hogy teljesen elsötétülne az égbolt.

Költöző madaraim

 

Kinyitnál, kérlek?

Mennének a madaraim.

Bordaterpeszt!

Fuldoklom a szomorúságtól.

Kinyitnál, kérlek?

Csak egy kis nyomáskiegyenlítés kell.

Bordaterpeszt!

Konzervált mellkasom púposra feszül.

A borda terpeszt.

Cenzúrázza magát a testem.

A nyugalom megzavarására nem vagyok alkalmas.

Alkalmas nem vagyok. Csak szomorú.

A repedésben apró, fekete csőr.

Éhes, könyörgő száj a mondandó.

Fekete madártollak a sötétkékre alvadt vérben.

Engedjétek a madaraimat!

Fény.

Rekedten száll föl a szomorúság.

Károg a bánat.

Nyomás, rendeződés.

Létezem.

Kovács Orsi: 

A bennem lévő erdő

 

  

Talán kigombolom

 

 

ha erdőmbe utat engedek

hagyom, hogy

puha, mohás talajomra lépj hangtalan

feküdj hanyatt

a gombák kalapja alatt

a spórák csillagok


a szférák zenéje csak motoszkálás, neszezés

ciripelő, susogó, zörgő töredékek, mint

a talpad alatt halkan megroppanó lucfenyő tüskék


valahogy így szakadnak a húrok is gyors pattanással

alig látszik vékonyodásuk

aztán meglepő egyértelműséggel foszlanak szét