Penna

Monolit

Monolittá válni vágyom,
Egynek lenni
Repedések nélkül
Kétely nélkül
Támadási felület nélkül
Körömmel se találjon rést rajtam
Aki elefántaporcelánboltban

Apró hajszál se akadhasson meg sehol
Ha kint le is pattan, bent fennakadhat
Begyullaszthat
Elsorvaszthat
Vagy mindkettő egyszerre
Ahol megakadhat valami, ott meg is fog
Pedig van, hogy csak unalmában szórakozik
Csak elzúg mellettem és viccből megpöccint
Ha megteheti, hát miért ne
Addig is történik valami
De az a kis fricska
Befúrja magát a rések közé
A sorok közé
A gondolatok közé
És addig rág, harap, emészt
Míg

Szóval ezt nem kéne.

Egység, ami eleve úgy született
Nem összerakott, csak
Magától
Értetődően
Kész
Kerek egész

Válni ilyenné ha már nem is lehet
A kezdet joga már rég elveszett
Letaglóz szépsége mégis
Pont azért, mert
Így is lehet

Álmaimban mindig visszatér
Először szörnyű és üres
Semmit sem találok
Aztán
Nem keresek tovább
Magamra zárulok
Kupola épül fejem felett
Hófehér falak ereszkednek körém
Templom ez
Az én templomom
Magam építem, magamból
Csak nekem
Mindenki más kívül marad
Körbevesz
Megvéd
Melegen tart
A falak áthatolhatatlanok
Ez mind én vagyok
Áradó, forró, elképesztő
Energia.
Aranyból vagyok.

Monolit vagyok.

Borítókép forrása itt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *