Grecsó szigete
Grecsó Krisztián
Magamról többet
című verseskötetéről
Hogyan tovább?
Philoktétész csak állt a parton és bámult a hajók után. Ott állt hitetlenkedve, magára hagyva, megcsalatva.
Az egyik pillanatban még sebezhetetlen görög hős, a következőben ordító, bűzlő, magányos fájdalomkupac egy lakatlan szigeten.
Ilyen az igazi árulás.
Ilyen az élet.
És ilyenkor mi van?
Van tovább? Hogyan tovább?
Mi jöhet még ezután?
2020-ban megjelent verseskötet elsősorban a változások – legyen az jó vagy rossz – megéléséről, feldolgozásáról szól.
Azoknak ajánlom, akiknek van idejük és merszük az ilyen kérdések boncolgatására.
Gyanútlanul
A versciklusokat a révbe ért szerelem békéje előzi meg: „Akármit is jelentsen ez, jólesik gondolni ránk. / Hogy ez a helyrajzi szám már minden bizonnyal az utolsó. / […] Életünk első kapucsengő-titulusa, oda a celluxos ifjúság.” (Mire zöldül)
Megvan a hely, hozzá a társ. A nő, aki évek után is „szédülésig felkavar”, aki örömet és életet ad csak azzal, hogy létezik: „Meghoz este a metró, csicseregsz mint egy csinos iskolás. / Ahogy olyankor nézel, azért nem gyűlölöm magam”. (Minden apróságban)
A kígyómarás
Majd egy pillanat alatt minden megváltozik. Grecsónál rákot diagnosztizálnak. A diagnózis a megcsalás maga: „Látom, ahogy sorsom érti meg, / Hogy mi vagyok én / A dokumentum szerint. / Előttem nyitja meg. / Mintha látnád a feleséged beleszeretni / Valaki másba. / Nem a történést – ahogy megérti.” (Üljön vissza)
A Balázsolás ciklus versei nehezek, fájdalmasak. A műtét, a sugárkezelések időszaka köszön vissza belőle. A lázálomszerű képek hűen adják vissza az élet és a halál közti lebegés pillanatait. A kórházban „[…] üres infúziószacskó / Ringadoz az állvány menny-magasában.” (Mint akinek hagyaték)
A halálfélelem megmutatja, “Mily mérhetetlenül gazdagok / Az öntudatlan épek, / A lelki szegények, / Kik az élet rítusát nem rettegik, / Nem reszket rajtuk a reggel, / Mit sem tudnak róluk sejtjeik[…]”. (Arctalan ima)
Grecsó méltón nyúl nagy elődje, Babits hagyományához, választ ad az Esti kérdésére, elbeszélget Szent Balázzsal, megidézi a Beszélgetőfüzeteket is (melyeket ő maga is írt, mikor hónapokig nem tudott beszélni a kezelés alatt).
Partra vetve
A Balázsolást követő versciklusok az akut életveszély utáni időszakra fókuszálnak. Eddig csak túlélt, mert menni kellett, csinálni kellett, ennyire volt idő, erő. Most kezdeni kell valamit a benne kialakult szakadékkal: „[…] és fűrészelte üvöltve ketté / mintha sosem lett volna / a korábbi / mintha oszlásnak indult murva / fölött felszakadó délibáb lenne / amit igaznak hittem / az életem.” (A Kassák utca sarkán)
Megkérdőjeleződött a cél felé haladás. A személyes bizonyosságok elporladtak. Önhittség azt gondolni, hogy mi irányítjuk a sorsunkat. „Sohasem volt több esélyed, / Mint várni / Mi lesz, / Milyen a napok sodra, / A lap-vagy időjárás, a kedv / […] És most itt vinnyogsz / A sajátodnak hitt életábránd / Hipószagú várótermében.” (Érkezési oldal)
Van ebben egyfajta szépség is. „Újra feltörték a szívem az első pillanatok” (A fiumei úti körgyűrű) – jelentőség nő a hétköznapok köré, újra hangsúlyt kapnak az apróságok.
A középső ciklusokban kicsit variálódik a téma. A hit eddig is meg-megjelent a ciklusokban, itt többször felvillant az anya, apa, az otthon képe: „emlékekbe bújni, mint csatosüvegbe” (Kék nefelejcs).
Bár a Pont oda ciklusban a fájdalom továbbra is központi szereplő („Nem értem, miért fáj minden reggel rajtam / A rám aggatott hús.” – Kék nefelejcs), de már több a játékosság, megváltozik a lüktetés. Az égi gangon (tábortűz mellől hozott) című vers üteme különösen magával ragadó:
„Égi gangon hangoskodni,
Visszajátszott hóesés,
Forgatagból nem kitűnni,
Ember lenni, ember és
Állat lenni, állat, állat,
Üvöltve rossz varázsigét,
Meztelen a hátad, vállad;
Törlést kérek, szívást, szikét!”
A Legjobban nélküled ciklusba visszamerészkedik a szerelem témája. A bensőséges hangulat klasszikusabb formát ölt. Az Örök más című vers a kései szerelem kedves mementója: “Igazán mindig vártalak téged, / Korán ezért nem jöhettél, / A málló múltat velem beérted, / Mindből vagy, akit szerettél.”
A Régi önarckép ciklusban az idő kettévált a betegség előtt és utánra. A visszatekintés nosztalgikus és egyben fájdalmas. Szakadék tátong az akkor és a most között: „minden fontos dolog / bár fagyott apróságnak álcázta magát / akkor történt / és azóta csak dadognak a napok” (Idővágy).
Új szelek fújnak
A Magamról többet ciklus zárja a verseskötetet. Az állóvíz ismét felkavarodik, de most pozitív, izgalmas, várva várt esemény hatására: a házaspárhoz új családtag, egy kislány érkezik.
Az örökbefogadási folyamat még a betegség előtt elindult. “Hány éve várok rá, / Hogy elénekelhessem valakinek / A Bóbitát, aki fontosabb, mint én.” (Magamról többet)
A várakozás félelmetes. Az előző fél év nehézségei és az apaság ismeretlen érzése körüli kételyek szépen rajzolódnak ki az utolsó versekben. Végül eloszlanak, és megható, mély összhanggal búcsúzik Grecsó a kötet végén (Tükör triptichon – 3. Philoktétész sebe). A betegségnek helye és ideje volt, beilleszkedik az egyéni életútba:
“amikor a szeretet túlcsordul,
És büntetnivalóan boldog vagyok,
Annyira, hogy a családi pillanat
Már a megtörténése idején is túl tömény,
Annak a fájdalomnak üzenek hálát.
És mint egy retrográd, visszajátszott,
Újranyomott Philoktétész,
Nosztalgiázom.”
Intertextualitás
Grecsó Krisztián elképesztő olvasottságról tesz tanúbizonyságot. A már említett Babitson kívül megjelenik Berzsenyi, Kassák, Krúdy, Juhász Gyula, József Attila, Sziveri János neve a kötetben. Ugyanakkor elfér mellettük még a Kispál és a borz is, és a könyv végén olvasható tekintélyes terjedelmű költő lista felénél sem járunk.
Mi, Philoktétész
Philoktétész kilenc évig állt azon a parton. A történet azonban itt nem ér véget. Száműzetése (ha nem is egyszerű módon) véget ért, meggyógyult, Trója alatt ismét hőssé vált.
Philoktétész története a mi történetünk.
Grecsó története a mi történetünk.
Így vagy úgy, de a fájdalommal, a halandósággal előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. A betegség csak egy megjelenési forma a sok közül.
Ez a Magamról többet. Több mit? Bizonyosságot, igazságot, tudást?
Inkább benyomást, hangulatot, töredékeket. Mégis, talán pont így kaphatunk tökéletes képet az életről.
A nézőpontok sokasága egyéni látásmódunk összetettségét mintázza.
Az eddigi létezést megtörte a fájdalom, új szemüveget ad ránk a tapasztalat. De nem kell, hogy ez a vége legyen. Újabb csoda következhet, legyen az akár egy két kiló hetven dekás pici lány, vagy bármi más, kinek mi a szíve vágya.
Grecsó Krisztián: Magamról többet. Magvető Kiadó, Budapest, 2020.
Portréfotó: Grecsó Krisztiánt Fényes Gábor fotózta. Forrás itt.
Köszönet a hatszemélyes kis könyvklubunknak, aminek nagy-nagy örömmel vagyok büszke tagja, és ami az elmúlt másfél évben több remek olvasnivalót hozott elém, többek között ezt a kötetet is.
