Penna
Képekről szavak
Kovács Orsi:
Van, hogy annyi szomorúság tud bennem lenni, hogy néha úgy képzelem: ha szét tudnám feszíteni a mellkasom, annyi fekete madár repülne ki belőle, hogy teljesen elsötétülne az égbolt.
Költöző madaraim
Kinyitnál, kérlek?
Mennének a madaraim.
Bordaterpeszt!
Fuldoklom a szomorúságtól.
Kinyitnál, kérlek?
Csak egy kis nyomáskiegyenlítés kell.
Bordaterpeszt!
Konzervált mellkasom púposra feszül.
A borda terpeszt.
Cenzúrázza magát a testem.
A nyugalom megzavarására nem vagyok alkalmas.
Alkalmas nem vagyok. Csak szomorú.
A repedésben apró, fekete csőr.
Éhes, könyörgő száj a mondandó.
Fekete madártollak a sötétkékre alvadt vérben.
Engedjétek a madaraimat!
Fény.
Rekedten száll föl a szomorúság.
Károg a bánat.
Nyomás, rendeződés.
Létezem.
Kovács Orsi:
A bennem lévő erdő
Talán kigombolom
ha erdőmbe utat engedek
hagyom, hogy
puha, mohás talajomra lépj hangtalan
feküdj hanyatt
a gombák kalapja alatt
a spórák csillagok
a szférák zenéje csak motoszkálás, neszezés
ciripelő, susogó, zörgő töredékek, mint
a talpad alatt halkan megroppanó lucfenyő tüskék
valahogy így szakadnak a húrok is gyors pattanással
alig látszik vékonyodásuk
aztán meglepő egyértelműséggel foszlanak szét